Tudjátok-e, sokan miért gondolják rólam meg azokról, akik vallásmentesen Istenről beszélnek, hogy nem normálisak? Egyfelől azért, mert ezek az emberek valóban nem normálisak. Nem felelnek meg azoknak az európai uniós, világi normáknak, amelyek az embereket tömegesével viszik a süllyesztőbe. Nem felelnek meg a rothadásra ítélt világ normáinak, amelyek rengeteg fájdalmat, betegséget, civakodást, és egy hosszan tartó haldoklást adnak az embernek.

Másfelől pedig azért gondolják sokan, hogy ezek az emberek nem normálisak, mert ők maguk azt hiszik normálisnak, amit a császár által irányított vallási intézmények hirdetnek, ami csak arra elegendő, hogy az ember vasárnaponként és a hivatalos ünnepnapokon templomba hordozza a betegségeit és a bűneit, amelyek a betegséget okozzák. Magyarul addig, amíg az ember nem ismeri meg az igazságot, ő ezt a néhány évtizeden keresztül tartó haldoklást hiszi normálisnak. És emiatt az igazságról és az életről hiszi azt, hogy nem normális. Más szóval azért hiszik az emberek, hogy nem normális dolog teológiai diploma nélkül Istenről beszélni, mert gyerekkorunktól fogva a halálra lettünk szocializálva, amit mi életnek neveztünk. A múltkor Tibivel és egy másik barátommal beszélgettünk, aki arról számolt be, hogy valaki öngyilkos lett. Gondolkodás nélkül azt mondtam erre, hogy ebben a világban mindenki öngyilkos, csak van, aki beosztja. Az öngyilkosság, a hosszan tartó lassú haldoklás normális a mai világban, de ha valaki az életről beszél, és arról, hogy milyen dolgokat tesz az Úristen az ő életében, az nem normális. Ennek ellenére senki sem akar megbetegedni, sem meghalni. Egyúttal azt is elmondanám, hogy az ember meddig hiheti azt, hogy nem normális, hogy egyesek, mellőzve a vallási babonákat és dogmákat Istenről és az Ő szaváról beszélnek. Addig hiheti valaki ezeket az embereket nem normálisnak, amíg meg nem ismeri az igazságot, amíg Ő maga nem kezdi keresni azt. Addig, amíg nem kezdi olvasni az írást, és nem kap személyesen megértéseket Istentől. Addig, amíg nem kér, és nem kap látást Teremtőjétől, hogy miért történnek ebben a világban olyan dolgok, amelyeket nem szeretnénk, hogy történjenek.

Ha hiszitek, ha nem, számomra az egyik legerőteljesebb impulzus, ami elindított az igazságkeresésben, az volt, hogy végignéztem Bodó Pistát akarata ellenére brutálisan szenvedni, és meghalni. Amikor ez megtörtént, jött egy olyan gondolat, hogy ennyi volt. Most már én következek. Nagyapám így halt meg, a testvére úgyszintén. Következik Bodó Attila. Két lehetőségem van. Én is családot alapítok, szaporodok, teljes gőzzel dolgozok, tolom a császár szekerét, ha nem tesz boldoggá az asszony, majd boldoggá teszem én magamat, alkalomadtán alkohollal zsibbasztom a fejem, beszélek a politikáról az időjárásról, a technika vívmányairól, majd megbetegszem, brutálisan szenvedek úgy, hogy fogalmam sincs miért, és kemény fájdalmak között bedobom a törölközőt, mint édesapám és az ő felmenői tették. A másik lehetőségem pedig az, hogy kiállok a sorból, és addig keresek, amíg meg tudom, merről jöttünk, merre tartunk, és miért kell ez így legyen. Az utóbbi mellett döntöttem. Mint ti is tudjátok, én valóban ehhez tartottam magam. Kerestem, és találtam is. Nem azért, mert én olyan vagány srác vagyok, hanem azért, mert azt mondja az Úr Jézus, akinek nevét és szavait szégyelli a modern világ, hogy aki keres, az talál. Jöttek is a látások és a megértések. Utaztam sokat, és figyeltem, mi történik a hangyabolyban, hogy miért olyan sürgős az embereknek megbetegedni és meghalni. Sok látást, kijelentést és megértést kaptam. De a végső igazságra nem jutottam el, mert az én keresésem noha szükséges volt, nem volt elégséges ahhoz, hogy egy mindent átfogó képet kapjak az egészről. Meg is szomorodtam rendesen. És ekkor történt meg, hogy egy ember azt mondta nekem, hogy olvassam el a Biblia újszövetségi részét, és fogok kapni Szentlelket, aki vezetni fog életem végéig. Ilyent korábban sosem hallottam. Azt tudtam, hogy semmilyen vallásba nem szeretnék beállni, mert láttam, miben tartja, és hova viszi az az embereket a vallás. Láttam, hogy az csak arra elég, hogy a hátramaradtaknak megtanítsa, hogy kell eltemetni az elhunytakat. Én fohászkodtam az Úristenhez, hogy segítsen megérteni, amit olvasok, és nekirugaszkodtam a könyvnek. Az elején elég döcögősen ment, mert az én normáim is messze eltértek attól, amit olvastam. De az Úristen kibontotta a képeket, és elmagyarázott mindent. Így kezdtem egyre távolabb kerülni a rothadás és a halál normáitól, és így lettem én is a haldokló emberek számára nem normális. És azóta van békességem arra, hogy elmondjam embertársaimnak, hogy amit normálisnak hisznek, az valójában maga a haldoklás, egy hosszú, unalmas utazás a temető irányába. Ha netán valamelyikőtök olvasta a Bibliát, talán emlékszik arra, hogy Pál apostol több helyen is bolondnak nevezi isten gyermekeit, sőt még az Úrra is azt mondja, hogy Isten bolondsága nagyobb az emberek bölcsességénél. Tehát ahhoz, hogy valaki bölcs legyen, előbb bolond kell legyen, el kell hagyja a rothadás normáit. És ez az, amit jóformán senki sem akar. A betegség, a nyomorúság a halál büdös, az egészség és az élet pedig kéne mindenkinek, de a rothadás normáit senki sem szeretné elhagyni, és senki sem szeretne bolond lenni az igazságért, Istenért.

Az éjszaka sok álomképet láttam veletek, de csak kevésre emlékszem. Elindultatok, hogy meglátogassatok, de valamiért talán meggondoltátok magatokat. Azonban találkoztunk, és én látogattalak meg titeket.

Azt láttam a házatokban, hogy a televíziótok nem új, hanem egy kis régi színes televízió. Ennek jelentése, hogy talán csökkent a televízió hatalma a házatokban. Már ti sem tudtok bevenni mindent, amit a képernyő mutat, de azért még ott van, és irányítja az életeteket. Erről dióhéjban. Az első hosszabb böjtöm, amikor tíz napig nem ettem, nem ittam, és annyira fájt a fejem, hogy alig aludtam, arról szólt, hogy az Úristen, megmutatta, hogy, amit úgy nevezünk, hogy ördög, hol jön be a házunkba. Szégyen, vagy sem, amikor megláttam a televízióról a valóságot, én sírtam. Kikapcsoltam a tévét, a telefont, a kábeleket is kihúzgáltam. A böjtöt vagy a kényszerböjtöt, ami a betegség, azért adja az Úristen, hogy a testi látás kicsit tompuljon, és élénküljön meg a lelki, azaz a lényegi látásunk. Ezt követően még adott egy második böjtöt is, amikor három hétig nem ettem semmit, és éhes sem voltam. Olvastam János evangéliumát, és örömömben sírtam. Ha valaki mondta volna, hogy van ilyen, nem hittem volna. Azt éreztem, ha többet soha nem ennék, sem lenne semmilyen bajom. Valósággal megéltem, hogy Isten szava táplál. Megérthettem, hogy amit mi úgy nevezünk, hogy szórakoztató ipar, az valójában normalizáló ipar, amely beleülteti az emberek fejébe és lelkébe a halál normáit. Eszembe jut, hogy legutóbbi találkozásunkkor, Béla említette, hogy kell menjetek temetésre, de egy cseppet sem kívánkoztok. Tudtátok, hogy az Úr Jézus nem engedte, hogy az ő tanítványa temetésre menjen? Azt mondta, hogy engedd, hogy a (lelki) halottak eltemessék a halottaikat, te pedig hirdesd Isten országát, az életet. Azonban, ha minket nem érdekel az igazság, a mi életünk sem szól másról, mint arról, hogy a megfelelési kényszer által vezetve temetésekre járkálunk, míg végül minket is eltemetnek. De még ez is kegyelem, mert a halál látványa és bűze arra késztetheti az embert, hogy kezdje keresni az igazságot, amíg nem késő. A szomorú tény az, hogy a mai ember annyira bezombult, hogy az sem érinti meg, ha a hulla már bűzlik. Megeszik egy szelet kalácsot, azt megáztatja egy pohár pálinkával, majd várja a következő alkalmat. Csak sajnos, az ördög önkéntesei, a papok nem beszélnek arról, amiről az Úr Jézus, és a próféták beszélnek, miszerint a pokol a gödörben van, mert a lélek halhatatlan, és ha a földi létben, nem békélt meg Teremtőjével, nem fog tudni kijönni a testből, és végig kell szenvedje annak rothadását. A léttudat, aki valójában vagyunk, nem tud megszűnni, csak átalakulni. Amennyiben nem tisztult meg, a test halálakor nem fog tudni kijönni a testből, nem fog tudni elszakadni, elvonatkoztatni a testtől, mert csak azt ismerte meg. Ezért végig kell szenvedje a test rothadását. Képzeld el, egy közönséges himlő, vagy egy bolhatámadás, darázsszúrás mennyire kellemetlen. Mennyivel kellemetlenebb lehet, amikor kezdetét veszi a tűz és a fermentáció, amikor a férgek megeszik a testet. Erre mondja az Úr Jézus, hol az ő férgök meg nem hal, tüzök el nem aluszik. Ha nem hiszitek, imádkozzatok, és olvassátok el az Ő szavait. Mert ezen az információn lehet röhögni, de az Úr nem azt mondja, hogy boldogok, akik röhögnek, hanem azt, hogy boldogok, akik sírnak, mert meglátták, hogy hova jutottak, és merre tart az életük. Az ilyeneket megvigasztalja Ő.

Ezt okozza, ide viszi az embereket a televízió, a telefon, a szórakoztató ipar. Ezt láthattam meg akkor, amikor 10 napig böjtöltem, és ez volt az oka annak, hogy sírtam. Pedig akkor még a Bibliát sem ismertem. Egyszerűen fogalmazva. a pokol a gödörben van azok számára, akik egész életükben a testiekért és a földiekért éltek, és visszautasítva az Úristen életre hívó szavát, nem ismerték meg az utat, az igazságot és az életet. A menny pedig azt jelenti, hogy az Úristen az utolsó pillanatban kiveszi a lelket a testből. Az ilyenek úgy távoznak ebből a világból, hogy észre sem veszik, mint amikor este elalszol, és álmodni kezdesz.

A következő képben azt láttam, hogy Anna egy nőt hallgat talán a televízióban vagy az interneten, aki Istenről beszélt. Ez a nő kijött egy teraszra, mint a pápa, és onnét hintette az igét. Azonban tudtam, hogy ez a személy Isten nevében becsapja, hazugságban tartja az embereket. Pontosan azt mondja, amit hallani akarnak, és nem az igazságot. Sok ilyen tanító van a televízióban, a világhálón. Ezekre az Úr Jézus fel is hívja a figyelmünket. Na de honnan tudhatjuk, hogy valaki, aki Isten nevében szól, igazat mond-e, vagy sem. A válasz az, hogy nem tudhatjuk. Az ember...