Bodó Pista hagyatéka:

Évekkel ezelőtt láttam őt egy álomban. Nagyon megörültem neki. Ami érdekes volt az álomban, az, hogy ő nem ismert meg engem, egészen pontosan nem úgy tekintett rám, mint fiára. Azt mondta az álomban, hogy ahol ők vannak, néha hallgatják a beszédeimet. Én nagyon örültem, hogy életben láttam őt. Nem zavar, hogy nem úgy tekint rám, mint fiára, mert később megértettem, hogy odaát minden másképp van, mint itt. Azt mondtam neki, hogy nem baj na, az a fontos, hogy élsz! 🙂

Hogy miért azt a címet adtam ennek az írásnak, hogy Bodó Pista hagyatéka, kiderül az alábbi sorokból.

"Ha valaki feltesz neked egy olyan hülye kérdést, hogy mi az élet értelme, mit válaszolsz rá? Semmit, azt gondolván, hogy az illető begolyózott, hogy ilyent kérdez? Vagy pedig felismernéd, hogy valahol legbelül mindig is foglalkoztatott ez a kérdés, de valami mindig elfojtotta azt?

Csupán röviden írom le, hogy engem mi indított arra, hogy ezt a kérdést ismételten feltegyem, és ne nyugodjak addig, amíg nem kapok rá olyan választ, ami legalább reménységgel tölt el, hogy nem igaz, amit a szemeim látnak, miszerint az élet értelme az, hogy szép lassan megrothadjunk.

'Valamiért' már kölyökoromtól kezdve kilógtam a sorból. Talán másodikos voltam, amikor először elértem, hogy a tanító néni levonja a magaviselet jegyemet. Ő azt magyarázta, hogy a majmokból lettünk evolúció által, én meg azt mondtam neki, hogy engem Isten teremtett. A rothadás normáiba való beolvadás, szép magyar szóval, az asszimiláció mindig nehezemre esett. Akkor még fogalmam sem volt, hogy miért. Szégyen, vagy sem, csak évtizedek múlva váltam képessé arra, hogy szavakba öntsem, hogy miért okozott akkora fájdalmat annak látványa, hogy a gyermekek már egész pici korukban bekerülnek egy hatalmas kohó olvasztó tégelyébe, ahol szép lassan összeolvadnak egymással és a felnőtti társadalommal. Pontosan úgy, mint a Pink Floyd - The Wall című filmjében látható. Egész életemben nyughatatlan voltam. Nemcsak a tanító nénivel mentem szembe, hanem minden, emberek alkotta rendszerrel, intézménnyel, mert azt láttam, hogy az összes arra lett létrehozva, hogy az emberekből kiölje a gyermeket, érzéstelen, jól idomítható, a rothadás normáihoz kiválóan alkalmazkodó felnőtteket gyártva belőlük. Sokáig nem is értettem, miből származik ez a, lentről nézve, nem túl előnyös tulajdonságom. És már-már kezdtem elhinni, hogy velem van a baj, amiért nehezemre esik megbarátkozni a rothadással.

Talán tudomásod van neked is arról, hogy rengeteget utaztam a nagyvilágban. Pedig édesapám mindig azt mondogatta, hogy már eleget kalandoztál, ideje lenne végre megkomolyodni. Itt valószínűleg nősülésre, gyermeknemzésre, családalapításra gondolt. Viszont nem volt agresszív, nem kényszerítette rám az elképzelését. Ezt jól is tette, mert élete utolsó előtti napján, mielőtt elhagyta volna ezt a gyönyörűséges világot, megvallotta, hogy jól tettem, amit tettem. Elég durva, hogy valaki csak a halálos ágyán látja be ezt, de ahogy mondani szokás, jobb később, mint soha. Noha az ő halála előtt sem tudtam belenyugodni abba a gondolatba, hogy azért születtem, hogy szép lassan megrothadjak, az ő fájdalmas kimúlásának látványa arra indított, hogy keresésemben meg ne álljak addig, amíg nem kapok választ arra a kérdésre, hogy merről jöttünk, merre tartunk, és miért. Mielőtt bevégezte volna földi életét, néhány alkalommal leültem melléje az ő betegágyára, és megkérdeztem tőle, hogy van-e olyan dolog, amit eddig nem tett meg, de megtenne, ha még élhetne. Nem volt válasz a kérdésre. A következő kérdésem az volt, hogy esetleg olyan dolog van-e, amit másképp tenne, mint eddig., ha még élhetne. Erre a kérdésre sem volt válasza. Ezután végig néztük, amint hosszan tartó, brutális szenvedések után kileheli a lelkét. Mi volt a legnagyobb gond ezzel a látvánnyal? Az, hogy tudtam, hogy az ő édesapja és bátyja is hasonló körülmények között haltak meg, és mivel a gyermek örökli a szülei hagyatékát, nagy valószínűséggel rám is ez a sors vár majd. Ezt egyébként sok helyen megfigyeltem. Ehhez még Biblia sem kell, mert a szemünk láttára történik, hogy a gyermek önkéntelenül is átveszi a szülei sorsát, hagyatékát. A húgom pont egy olyan férjet kapott magának, mint az apja, és azzal együtt a szülei sorsát is örökölte. Ez a dolog a láthatatlanban történik. Úgy a jó, mint a rossz mintákat átvesszük a szüleinktől. És ez csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már nyakig benne vagyunk az őket megnyomorító sémákban, és teljesen kilátástalanná válik a helyzetünk. Édesapámnak semmi kedve nem volt betegeskedni. Meghalni sem jó kedvéből halt meg, hanem azért, mert nem volt más választása. Azért, mert ezt a csomagot örökölte a felmenőitől és a társadalomtól. Ezek a csomagok hasonlatosak a számítógépekre telepített operációs rendszerekhez, programokhoz. A gép önkéntelenül azokat a programcsomagokat futtatja, amelyek fel vannak rá telepítve. Nincs más választása, mert csak azt tudja. Ugyanez a helyzet az emberrel is. Azokat a programcsomagokat futtatja, amelyeket rátelepítettek a szülei és a társadalom. Magyarul halálra vagyunk programozva, és ha időben fel nem ébredünk, ezek a programok nemcsak a testünket fogják megenni, hanem a lelkünket is.

A Biblia ószövetségi része körülbelül arról szól, amit a fentiekben olvashattál. Csak ott más nyelvezettel van leírva. Azokat a programokat, amelyek a tudatalattinkban futnak, a biblia bűnnek, életellenességnek nevezi. Ezek értelemszerűen az élet ellenségeivé tesznek minket, és azt okozzák, hogy akaratunk és kedvünk ellenére megbetegszünk, elsorvadunk, és meghalunk. De vajon ez lett volna Teremtőnk legjobb ötlete és elképzelése az életről?

Édesapám a szemünk láttára, borzalmas kínok között hagyta itt a földi életnek nevezett hosszan tartó haldoklást.

Ez 2010-ben az indiai-nepáli zarándoklatom előtti évben történt, néhány nappal a 60. születésnapja előtt. Igazából ez a nem túl kellemes élmény indított engem arra, hogy ne álljak meg, amíg választ nem kapok a földi lét legelemibb kérdéseire. Merről jöttünk, merre tartunk, és miért?

Hogy miért írom neked ezeket? Azért, mert úgy volt kedves a Jóságos Istennek, hogy az éjszakai álomban veled beszélgettem. Ha jól emlékszem, eddig összesen három álmot kaptam veled. A szüleiddel még többet, amit többnyire meg is osztottam velük, kockáztatva azt, hogy bolondnak fognak nézni, amiért olyan dolgokról beszélek, amelyek eltérnek a rothadásra ítélt világ normáitól. Az álomnak rajtad kívül még volt két szereplője. Az egyik a nővéred volt, a másik pedig egy barátnőd.

Te készültél egy továbbképzésre, vagy egyetemre. A barátnőd azt mondta, hogy ő nem tart veled, mert nem akar tovább tanulni. Te azt mondtad, hogy szükséged lett volna a nővéred dorgálására, figyelmeztető szavaira. Az álomban még sok-sok lovat is láttam, amelyek az erdei szomszédunk kertjében voltak. Még fiatalok voltak. Megkérdeztem, lehet-e őket hátalni. A szomszéd azt mondta, még nem, de nemsokára ki lesznek teljesen fejlődve, és akkor már igen.

Az álomban a nővéred és a barátnőd értették, amiről beszélek. A nővéred kifejezetten hálával fogadta szavaimat. Ennek oka feltehetőleg az volt, hogy ő már sok mindent megtapasztalt, és megélt abból, amit a család, és a társadalom kínál az embereknek, és benne talán már megfogant a vágy, hogy megértse, mi az élet értelme.

A barátnőd jelképezi a lelket, a lelkedet, a benned élő, elfojtott gyermeket, aki nem kérne többet abból a tanításból, amit a felnőtti társadalom kínál számára. Te jelképezed a testi embert, aki azokat a programokat futtatja, amelyeket feltelepített rá a társadalom. A testi ember nem is tud mást, mint azt cselekedni, amire programozták őt. Azonban a belső ember, a lelki ember, a gyermek vágyik az igazságra, ami szabaddá teheti őt. A nővéred, mivel szintén megtapasztalta, mit kínál számunkra a testi világ, az édenen kívüli állapot, talán már vágyik arra, hogy megtudja mi értelme az egésznek.

A lovak, amelyeket láttam, az apokalipszis lovait jelképezik. Ők részét képezik a tanfolyamnak. Ők olyan hatalmasságot jelölnek, amelyekkel szemben az ember tehetetlen. Most csak röviden írom, ugyanis korábban már sokszor írtam, és beszéltem az apokalipszis lovainak jelentéséről. Fehér ló: egészségi problémák, betegség, fájdalom, erőtlenség. Vörös ló: külső háborúk, harcok férfi és nő között, családon belül, családon kívül; belső harcok, vívódások, depresszió, békétlenség stb. Fekete ló: nélkülözés, éhínség, szegénység. A fekete lovon ülőnek a kezében mérleg van. A mérleg jelképezi a szembesüléseket, amikor az Úristen megméri a mi életünket, és megmutatja, mit tettünk, miért éltünk mostanig. Aki ezeket a szembesüléseket vállalja, megszabadul. Fontos megértenünk, hogy a Jelenések könyvének első három lova még a kegyelmet jelenti, mert az általuk hozott szorongattatás felébresztheti az embert. A negyedik ló a sárga, a halál színű ló, a kegyelem végét, a halált jelképezi, amikortól elvétetik az embertől a lehetőség az ébredésre, a feltámadásra, az újjászületésre.

Tudja mindenki, hogy előbb vagy utóbb minden test meghal. Ezért értelemszerűen nem a földi lét a tét, hanem a lélek, amely nem tud meghalni. A lélek, a léttudat, a létérzet, az életesszencia, aki valójában vagyunk, nem tud megszűnni. Ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban lesz, amikor a test meghal. Amennyiben nem szabadul meg a rárakódott terhektől, bűnöktől, hazug programcsomagoktól, a test halálakor nem fog tudni kijönni a testből, és végig kell szenvedje annak rothadását. És ez maga a pokol. Így talán érthetőbb, hogy miért hangsúlyozza az Úr Jézus egymás után háromszor az újjászületés fontosságát (János 3), miszerint fontos az embernek újonnan születni az igazság ismerete és Isten ereje által, különben nem lehet szabad. Amíg újjá nem születünk, az örökölt és kintről magunkra vett bűnök, agyi programok, szokások és rutin rabjai vagyunk, amelyek, ha időben fel nem ébredünk,...