
Hosted by Mai Ige · HU

„A felülről való bölcsesség [...] engedékeny.” (Jakab 3:17)A rugalmas emberek boldog emberek. Sokkal kevesebb stresszt élnek át, mint a merev emberek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy mindig egy bizonyos módon történjenek az események. A rugalmatlanság egyrészt azért annyira stresszes, mert gondolkodó embereken keresztül kell elérnünk a céljainkat, akiknek a mienktől eltérő ötleteik és elgondolásaik vannak. Ha nem az a fajta vagy, aki fogékony az újdonságokra, mivel a saját elképzeléseid elutasításaként éled meg azokat, akkor kérd a nagy Orvost, Jézust, hogy végezzen rajtad helyreállító műtétet!A farizeusok a maximalizmus és a rugalmatlanság megtestesítői voltak. Amikor azzal vádolták Jézust, hogy nem tartja be a szombatot, ő így felelt: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért” (Márk 2:27).Te mennyire vagy rugalmas? Annyira szőrszálhasogató vagy otthon, hogy vigyázzban áll a családod, nehogy áthágják vég nélküli követelményeid valamelyikét – mondjuk, hogy mindig egy bizonyos módon kell összehajtaniuk a törülközőket? Padlóra kerülsz, ha változtatni kell a terveken, vagy pedig az jut eszedbe, hogy Istennek talán más terve van? Ne próbáld a „kiválóság” leple alá bújva igazolni a viselkedésedet!Az jó, ha szeretnéd, hogy a lehető legjobban legyenek elvégezve a dolgok, de próbáld felismerni, hogy mikor lép túl a viselkedésed a kiválóság határán, és válsz rugalmatlan maximalistává, aki nemcsak önmagát stresszeli, hanem másokat is! Ez ma hozzád Isten üzenete: lazíts! Légy egy kicsit hajlíthatóbb! Próbálj úszni az árral!Még ha nagyszerű is az otthoni környezeted, attól még gondoznod kell azt. Ha nem művelik, a világ legszebb kertje is gaztengerré válik. Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 26. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Imádkozzatok mindenkor a Lélek által.” (Efezus 6:18)Úgy kell felvenned a szellemi fegyverzetedet, hogy minden eleme jól illeszkedjen, máskülönben kiszolgáltatottá válsz a Sátán támadásainak. Hogy miként teheted meg ezt? Pál elmondja: „Imádkozzatok mindenkor a Lélek által”.A természetes világban viselendő darabokat a ruhásszekrényedben találod meg, a szellemi világban viselendőket pedig az imakamrádban! Csakis imádsággal öltözhetsz fel a szellemi harcra, ne menj hát mezítelenül csatába! Pál így ír: „Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra” (Róma 13:14 ÚRK). Ez az egyik leghatékonyabb vers a Bibliában a kísértések legyőzéséhez.Azok a szakemberek, akik arra képeznek ki kutyákat, hogy azok minden körülmények között engedelmeskedjenek, azzal kezdik, hogy egy darab húst dobnak eléjük. A még képzetlen kutya rögtön ráveti magát, de a kiképző megtanítja rá, hogy bármit raknak is elé, egyedül őrá figyeljen. Amikor véget ér a képzés, a kutya akkor sem veszi le a tekintetét a gazdájáról, amikor ott van az orra előtt a kísértés.Fontos lecke rejlik ebben a számodra: ha Jézuson tartod a szemed, nem számít, milyen hazugságot vagy kísértést dob eléd a Sátán. Időnként talán kedved lenne „rávetned” magad, de ha végig Jézusra összpontosítasz, és csakis az ő hangjára figyelsz, győztesen kerülsz ki a csatából.A férfiak és a nők különböznek egymástól. Ez pedig a szexuális élethez való viszonyulásban is megmutatkozik. Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 25. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Így tudtok mindent leküzdve helytállni.” (Efezus 6:13 BD)Lássuk, melyik másik három szellemi fegyvert adja még kezünkbe Isten, hogy győztesen élhessünk:„Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát” (16. v.). Hogy miért? Azért, mert így „kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát” (16. v.). Emlékszel a régi westernfilmekből az amerikai őslakosok és a telepesek közti csatákra? A telepesek körbevették a szekereket, az őslakosok pedig tüzes nyilakkal lőtték őket. Mindkét fél tudta, hogy nem lehet egyszerre a tűzzel és az ellenséggel is harcolni; a tüzes nyilak a figyelemelterelést szolgálták. A Sátán is ugyanezt a taktikát alkalmazza, ám a hit (amely Isten Igéjén nyugszik), kioltja a lángokat.„Vegyétek fel az üdvösség sisakját is” (17. v.). Ez a sisak védi az elmédet. Amikor azt sugdossa füledbe a Sátán, hogy „ha csakugyan keresztyén lennél, akkor nem tetted volna ezt és ezt”, azzal verheted vissza a támadásait, hogy tudod, ki vagy Krisztusban: Istennek véren megváltott, teljes bocsánatot nyert, igaznak nevezett és a mennybe tartó gyermeke.„[Vegyétek] a Lélek kardját, amely Isten beszéde” (17. v.). Az itt említett „Isten beszéde” nem a logosz, vagyis az írott Ige, hanem a réma, amely kimondott szót jelent. Azt jelenti, hogy Isten Igéjét szólva legyőzhető a Sátán, és a megfelelő igevers kellő időben történő alkalmazásával megoldhatóak a problémák.Ezért küzd a Sátán olyan keményen a bibliaolvasás ellen. Háromszor kísértette meg Jézust a pusztában, Jézus pedig mindháromszor azzal felelt neki, hogy „meg van írva” (ld. Máté 4:4–10). Az Igével győzte le a Sátánt! Az ördög vitában föléd kerekedhet, de Isten Igéjével szemben védtelen. Ezért hát tanulj meg igeverseket, és vesd be azokat fegyverként ellene!A férj termosztát, a feleség hőmérő. A férj határozza meg a hőmérsékletet, a feleség csak jelzi azt: virágzik vagy elfonnyad. Oka van annak, ha feleséged „jéghideg”. Viszont van rá megoldás… Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 24. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét!” (Efezus 6:11)Életed minden napján hadakozni fogsz a világ, a test és az ördög ellen. Pál hat konkrét szellemi fegyvert említ, amelyekkel felkészülhetsz a szellemi harcra. Íme az első három:Az „igazságszeretet öve” (14. v.). A II. világháborúban egy repülő sok mérfölddel elrepült a célállomása mellett. A legénység nem vette észre, hogy milyen erős hátszél fúj, ezért nem akarták elhinni, hogy igazat mondanak a pilótafülke műszerei. A tévedés miatt mind odavesztek, de amikor évekkel később megtalálták a gépet, a műszerek még mindig tökéletesen működtek. Isten Igéjének a vezetésére nyugodtan rábízhatod magad. Olvasd naponta, és higgy neki, bármit is mond az elméd vagy az érzelmeid!A „megigazulás páncélja” (14. v.). Isten az, aki megigazulást szerez, nem pedig te magad. Nem a saját teljesítményedben, hanem abban bízva nyerhetsz üdvösséget, amit Krisztus a kereszten elvégzett. Ha tudod ezt, páncéllá válik számodra az Isten által szerzett megigazulásod, amely megvédi a szíved az üdvösségeddel kapcsolatos kétségekkel szemben (ld. 2Korinthus 5:21).„Lábatok saruja legyen a béke” (15. v. KNB). A lábbeli arra utal, hogy tartasz valahová, ha tehát egyhelyben akarsz toporogni, ne számíts rá, hogy bármit is mond neked Isten. Ám amikor elindulsz előre, békével fog eltölteni, mintegy megerősítve ezzel, hogy jó irányba haladsz (ld. Kolossé 3:15). Ha nincs békességed, kérj útmutatást Istentől! Ez különösen akkor fontos, ha szívesen kezdeményezel és indulsz el új dolgok felé. Isten azt akarja, hogy érezd a békességét, úgyhogy sehová se menj nélküle!Ha egy férfi meg akar nyerni egy nőt, akkor bármit meg fog tenni érte. Miért változik ez meg a házasság során? Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 23. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Ha nem látom [...], nem hiszem.” (János 20:25)János ezt írja: „Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!” (24–28. v.).Jézus egy kétkedőt választott tanítványául, és nem adta ki az útját, amikor kételkedni kezdett. Ellenkezőleg: megjelent a kedvéért, hogy eloszlassa a kételyeit és erősítse a hitét. „Az igaz hit akkor lép csak működésbe, amikor nincsenek válaszok” – mondta Elisabeth Elliot. Isten pedig ezt mondja: „A ti gondolataitok nem az én gondolataim” (Ézsaiás 55:8).Isten nem úgy gondolkodik, ahogyan mi. Ő látja az összképet és a konkrét célt. „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni” – mondta Jézus (János 16:12). Amikor tehát kételkedésen kapod magad, imádkozz így: „Uram, nem könnyű hinni, amikor fáj, amikor semmit sem értek, te pedig hallgatsz. Bizonyítsd be nekem is, hogy szeretsz, akárcsak Tamásnak! Segíts továbblátnom a békesség és kényelem utáni vágynál, a kételyeknél és megválaszolatlan kérdéseknél, és értesd meg velem örökkévaló szereteted és kegyelmed igazságát!”A férfiak és nők gyakran különböző nyelvet beszélnek. Így a házasság könnyen bábeli zűrzavarrá válhat. Itt van néhány alapelv, ami segíthet. Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 22. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„De a vői azt hitték, hogy csak tréfál.” (1Mózes 19:14)Legyen nyitott könyv az életed! Alakíts ki értékrendet, és ahhoz mérd az egész életet! Járj Istennel, maradj hiteles otthon és a munkahelyeden is, és akkor mindig a helyes döntést fogod hozni! Lót nem így tett, ami nagyon sokba került neki. „Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, [...] és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az Úr el fogja pusztítani ezt a várost. De a vői azt hitték, hogy csak tréfál.” (14. v.) Ha elveszíted a hitelességedet, azzal a szavahihetőséged is odalesz.Ha szülő vagy, óvd a gyermekeidet testileg, amíg kicsik, és érzelmileg, ahogy növekednek! Tanítsd meg őket mások tiszteletére, és tudd meg, hogy kikkel randevúznak! Figyelj rá oda, hogy mind ők, mind te magad mit néztek a tévében és az interneten! Ettől persze még lehetsz szórakoztató társaság! Mutasd meg a laza oldaladat is! Ne kössön le annyira a munka vagy a gyülekezet, hogy prűd vagy unalmas légy! „A vidám szív derűssé teszi az arcot.” (Példabeszédek 15:13 SZIT)A lényeg, hogy ne légy olyan, aki bort iszik és vizet prédikál! Amikor Lót figyelmeztetni próbálta a családját, azok „úgy néztek rá, mintha elment volna az esze” (1Mózes 19:14 TBL alapján). Talán annyira lefoglalta a megélhetés gondja, hogy nem tanította meg nekik, mi a legfontosabb az életben? Nem voltak összhangban egymással a szavai és a cselekedetei? Nem tudjuk, de tragikus veszteség érte. Soha ne feledd ezért, hogy a hitelességed – vagy annak hiánya – nemcsak a te életedre lesz kihatással, hanem a szeretteidére is!Üzenet a Mai Ige csapatától:Bárki bármit állít, könnyű győzelem nem létezik, azonban egy apró, jól meghozott döntés is megváltoztathatja az életedet. Ennek egyik első lépése lehet egy jól megválasztott könyv.Hadd mutassunk egy lehetőséget, mely segíthet a választásban! Egy fantasztikus könyvet ajánlunk figyelmedbe, amelyet akár pillanatok alatt megrendelhetsz, hogy aztán hosszú éveken át kamatoztathasd a belőle megszerzett tudást, miközben Isten újraírja a jövődet:📖 Craig Groeschel: Győztes gondolkodásRendeld meg most!Nos, tisztelt férjuram, a feleséged talán elájul, amikor ezt meghallja, de ha valóban így is teszel, akkor olyan házasságotok lehet, amilyenről mindig is álmodtál. Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 21. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat.” (Apostolok cselekedetei 20:24)A kanadai Arthur Godfrey Peuchen a Titanic katasztrófájának egyik túlélője volt. Miután jéghegynek ütköztek, Peuchen visszament a lakosztályába, majd pénzét, ékszereit és egyéb, mintegy 300 000 dollárnyi értéktárgyát hátrahagyva kedvenc gyöngykitűzőjét vette magához, valamint három narancsot. Később állítólag ezt mondta: „A pénz ott és akkor nevetségesen feleslegesnek látszott.” A körülmények átírták az értékrendjét; a tragédia világossá tette számára, hogy mi fontos igazán.Nem az a kérdés, hogy tele lesz-e a naptárad, hanem hogy ki fér majd bele, és mivel lesz tele. Ha bölcs vagy, kikéred Isten véleményét az életed prioritásait illetően, majd mindig szem előtt tartod azokat (ld. Példabeszédek 3:6).Egy felmérés alkalmával több mint kilencven főnek tették fel a kérdést: „Ha újraélhetné az életét, mit tenne másként?” Három válasz hangzott el újra meg újra:„Több időt töltenék a családommal és a barátaimmal.”„Több mindent kipróbálnék, és több kockázatot vállalnék.”„Olyasminek szentelném az életem, ami a halálom után is fennmarad.”Túl sok időnket rabolják el a jelentéktelen dolgok, mígnem végül rossz prioritások szerint élünk. Ha minden kérésre igent mondasz, soha nem jutsz el odáig, hogy azt tedd, amire Isten elhívott. Pál megértette: az a legfontosabb, hogy „elvégezhesse a futását”.Akinek bármi megtörténhet az életében, annak az életében semmi sem történik. Az a legnagyobb kihívás, hogy azokról a dolgokról gondolkodj és azokat tedd, amelyek végsősoron igazán számítanak. „Vajha bölcsek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végük!” (5 Mózes 32:29 ÚRK).Az utolsó pár, akik „boldogan éltek, míg meg nem haltak” valószínűleg Hófehérke és a Herceg volt. Nem létezik „tökéletes házasság”, de a jó hír az, hogy… Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 20. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta.” (Máté 14:19)A Biblia azt mondja, hogy Jézus „vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak” (19. v.). Figyeld meg a történet alakulását: Jézus előbb vette, majd megáldotta, megtörte és másoknak adta a kenyereket. Így munkálkodik Isten! Téged is vesz, megáld, megtör, majd odaad másoknak, hogy áldásukra légy.Pálban meg kellett törni a büszkeséget. „A kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt [...], hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe. [...] Háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem [...], mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Korinthus 12:7–10)Ha tehát valaki vagy valami tüskeként szúrja az oldalad, Isten azt akarja, hogy tapasztald meg kegyelmét és erejét, miközben foglalkozol vele. Pál végül eljutott odáig, amikor már hálát tudott adni Istennek a „töviséért”. A Biblia beszél a „hálaadás áldozatáról” (Zsidók 13:15). Amikor hajlandó vagy áldozatot hozni valamiért, az azt jelenti, hogy elég nagyra becsülöd ahhoz, hogy megfizesd az árát. Isten erejében akarsz járni? Át akarod élni az áldását? Akkor adj hálát Istennek a „tüskés helyzetedért”, és fogadd el a megtöretést, amelyen ma keresztülvisz!Tudtad, hogy a boldog házasokkal ugyanannyiszor fordul elő, hogy valamiben nem értenek egyet, mint a boldogtalan házaspárokkal, akik elválnak? Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 19. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” (Zsoltárok 51:19)A megtöretés áldáshoz vezet. A földműves Elizeusnak össze kellett törnie és tűzre kellett vetnie az ekéjét ahhoz, hogy az Illésen nyugvó lélek kétszeres mértéke szállhasson rá. Máriának fel kellett törnie a drága olajjal teli tartót ahhoz, hogy az olajat Jézusra öntve megmutassa iránta való szeretetét. Gedeon katonáinak össze kellett törniük a cserépfazekaikat, és fáklyáik fényében könnyű célpontokká kellett válniuk.Istennek is be kell törnie bennünket különböző területeken ahhoz, hogy használni tudjon minket. Ilyen területek a rossz szokásaink, a makacs akaratunk, a felfuvalkodott egónk, a gonosz gondolataink, a bénító félelmeink, a titkolt előítéleteink, az elhibázott ambícióink és még sorolhatnánk.Ha kelet felé nézel, nem fogsz nyugatra indulni, ezért Istennek meg kell fordítania téged. Ez olykor fegyelmezéssel jár, aminek nem te döntöd el a hosszát és a mértékét, hanem Isten. „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.” (Zsidók 12:11)Ha szülő vagy, tudod, miről van szó. Az egyik gyermeked könnyekben tör ki a fenyítés hatására, míg a másik szembeszegül veled. Isten bármire kész azért, hogy megtörje az önelégültségedet! Pál így ír: „A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1Thesszalonika 5:23). Figyeld meg, hogy a tested utolsóként következik a sorban! Amíg újjászületett lelked a még újjászületés előtt álló testedben lakozik, állandóan harcolni fogsz a testtel. Hogy mi a győzelem titka? A megtöretés és az alávetettség!Üzenet a Mai Ige csapatától:Könyvelőirodában dolgozol? Szívesen segítenéd munkád által is a szolgálatunkat? Kérjük, ajánld alapítványunkat az adó 1% felajánlásakor ügyfeleidnek! Ez óriási segítség lesz abban, hogy 2025-ben még többekhez eljuthasson Isten bátorító üzenete. Köszönjük, ha mellénk állsz a munkád által is!Keresztyén Média UCB Hungary AlapítványAdószám: 19552622‑1‑03További információ: maiige.hu/ado1Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretettel úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 18. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

„Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat.” (Zsoltárok 51:19)A megtöretés az a folyamat, amelyen keresztül Isten lefejti rólunk a büszkeséget és az önelégültséget, hogy Krisztus jelleme ragyoghasson bennünk. A megtöretés nem feltétlenül valamiféle tragédia bekövetkezését jelenti; sokan élnek át bajokat anélkül, hogy általuk közelebb kerülnének Istenhez.A megtöretés nem annyira a körülményeidtől, mint inkább a reakciódtól függ. Mire próbál tanítani Isten? A megtöretés az, amikor annyira lefejti rólad Isten az önelégültségedet, hogy nem marad erőd „összerakni” magad. Amikor minden lehetséges kijáratot eltorlaszol előtted, és meglátod, hogy egyedül ő a válasz, azzal sorsfordító felfedezést teszel. Megérted, hogy amikor nincs egyebed, akkor nincs is másra szükséged Istenen kívül!Csak annak adatik meg Isten ereje, aki letett arról, hogy a maga erejéből próbálkozzon, és a saját céljait hajszolja. Figyeld meg a „kedves áldozat” kifejezést: ahol áldozat van, ott valaminek meg kell halnia az oltáron. Ha magasabb szinten akarod megtapasztalni az életedben Isten kegyelmét és erejét, akkor késznek kell lenned meghalni az önérdeknek, az egónak és a függetlenségnek.Ahhoz, hogy kihajtson a földből egy növény, össze kell törnie a magnak. Ahhoz, hogy kikeljen egy kiscsibe, össze kell törnie a tojáshéjnak. Ahhoz, hogy versenyt nyerjen egy telivér, előbb be kell törni és fel kell szerszámozni. Pál így imádkozott, miután „töredelmes találkozásban” volt része Krisztussal a damaszkuszi úton: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9:6 Károli).Te is a megtöretés folyamatában vagy? Három lehetőséged van:ellenállsz,elfutsz vagyígy felelsz: „Igen, Uram!”Üzenet a Mai Ige csapatától:Könyvelőirodában dolgozol? Szívesen segítenéd munkád által is a szolgálatunkat? Kérjük, ajánld alapítványunkat az adó 1% felajánlásakor ügyfeleidnek! Ez óriási segítség lesz abban, hogy 2025-ben még többekhez eljuthasson Isten bátorító üzenete. Köszönjük, ha mellénk állsz a munkád által is!Keresztyén Média UCB Hungary AlapítványAdószám: 19552622‑1‑03További információ: maiige.hu/ado1„A szeretet meghal, ha férj és feleség elfelejti, hogyan beszéljen egymással”. Íme, néhány fontos kommunikációs alapelv a sikeres házassághoz! Kattints és olvasd tovább az Életre szóló szerelem 17. részét!AdományozásEz az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.