
Hosted by Panxnotded Miklós · HU

Az Anno Budapest 2026. május 17-i adásának témája a segítségnyújtás volt: amikor kikerültünk a slamasztikákból egy váratlan segítő révén. Az ember sosem ott kerül bajba, és soha nem akkor, ahol és amikor kényelmes lenne. Mindig késő este, mindig ismeretlen utcában, mindig lemerült telefonnal — és akkor egyszer csak megjelenik valaki, akit soha többé nem lát. Nem hős, nem is különösebben feltűnő figura, csak valaki, aki észrevett valamit, és úgy döntött, hogy nem néz el mellette. Elvitt, odaadott valamit, megmutatta az irányt. Aztán eltűnt, mint aki soha nem is volt. A kórházi folyosókon, a reptéri sorokban, a parkolókban és a hivatalok előtt rengeteg ilyen ember van. Aki szó nélkül odatolja a töltőjét. Aki kisegít egy kis pénzzel, egy gyufával, egy jó szóval, egy segítő kézzel. Aki előhúz egy bikakábelt, mint aki tudja, hogy ez a világ rendje. Aki meglát egy tanácstalan arcot, és elmagyarázza, melyik ablakhoz kell menni, mert ő már járt erre — aztán elmegy, és estére már el is felejtette az egészet. Vannak ennél súlyosabb esetek is. Az orvos, aki visszahív, mert valami nem stimmel — és igaza van. A szomszéd, aki észreveszi, hogy három napja nem nyílt ki az ajtó, és bekopog. A tanár, aki ejt egy mondatot, amit maga is elfelejt másnap reggel, de a diák húsz évvel később még szó szerint tudja idézni. Ők maguk általában sosem tudják meg, mit jelentett az, amit tettek — ami valahogy még különösebbé teszi az egészet. A másik oldal persze kevésbé hízelgő. Hányszor ment el az ember valaki mellett, mert sietett, mert azt gondolta, hogy majd jön más? És hányszor volt ő maga az ismeretlen segítő, anélkül, hogy tudta volna — nem nemes szándékból, csak mert éppen ott volt, és semmi oka nem volt rá, hogy ne álljon meg?

Az Anno Budapest május 10-i adása egy egészen sajátos világba kalauzolta el a hallgatókat: a modellezésbe! Van valami megmagyarázhatatlanul varázslatos abban, amikor egy felnőtt ember órákon át görnyedve ül egy asztal fölött, és egy apró csavart próbál a helyére illeszteni – csipesszel, nagyítóval, visszafojtott lélegzettel. Kívülről talán furcsán néz ki. Belülről ez a világ egyik legjobb érzése.A modellezés ugyanis nem egyszerűen hobbi. Ez egyfajta időutazás, meditáció és mérnöki kihívás egyszerre. A vasútmodellező egész tájakat épít sínekkel, hidakkal, apró állomásépületekkel – ahol még az állomásfőnök figurája is ott áll a peronon, mintha éppen a 14:32-es személyvonatot várná. Apukák ezrei vettek vasútmodelleket fiaiknak karácsonyra – valójában maguknak –, hogy ők is átéljék azt, ami gyerekkorukban nem sikerült. Az autómodelles a tökéletes fényezéssel hadakozik, a repülős pedig száz-kétszáz alkatrészt illeszt össze akkora türelemmel, hogy egy Spitfire szárnyainak hibátlan szögéért akár egész délutánokat is feláldoz. A hajómodellesnél – főleg, ha üvegbe készül a vitorlás – ez már nem hobbi, hanem életforma.A modellezés világa persze ennél is tágasabb: tankok, űrhajók, terepasztalokra kivezérelt hadosztályok, fantasy hadseregek, robotfigurák – mindenki megtalálja a maga kis univerzumát, amelyet saját kezével épít fel, sok-sok apró alkatrészből, ecsethúzásból, ragasztószagú estéken át otthon vagy MHSZ-es délutánokon.

Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. május 3-i adásának témája harmadszorra is a konzervek voltak.Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát.A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon.A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni.A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében.A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba.De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.

Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. április 26-i adásának témája újból a konzervek voltak.Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát.A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon.A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni.A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében.A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba.De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.

Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. április 19-i adásának témája a konzervek.Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát.A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon.A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni.A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében.A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba.De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.

Forrás: Fortepan 268411 Magyarországon a választások mindig is többek voltak egyszerű szavazásnál – igazi nemzeti drámák, amelyekben a remény, a csalódás és a meglepetés egyenlő arányban keveredtek. Volt itt minden: izzasztó hajrák, hatalmas fordulatok és olyan pillanatok, amelyeket az ország még évtizedekig emlegetett.Az 1945-ös választás például igazi kuriózum a magyar történelemben: a háború porából kikászálódó ország polgárai úgy döntöttek, hogy a Kisgazdapártnak adják a voksukat – méghozzá abszolút többséggel. A kommunisták, akik szovjet támogatással bizton számítottak a győzelemre, kénytelenek voltak beérni a második hellyel. Persze a történet folytatása már kevésbé vidám, de maga a pillanat, amikor a szavazók megmutatták, hogy mit gondolnak – az máig emlékezetes.A 2002-es választás sem volt unalmasabb: az első forduló előtt sokan biztosak voltak Orbán Viktor győzelmében, a Fidesz hívei már az előre megrendelt pezsgőket bontogatták, mégsem ő ült végül a kormányfői székbe akkor, várnia kellett 2010-ig, de akkor jött a földcsuszamlásszerű kétharmada, amit 16 éve nyög az ország – reméljük, már nem sokáig.2022-ben az ellenzék próbálta meg összefogással megfordítani az arányokat, hat párt közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel vágott neki a küzdelemnek – a végeredmény azonban ismét kétharmados Fidesz-győzelem lett. 2026. április 12-i adásunk témája a választás volt.

Forrás: Fortepan 202448 A 2026. április 5-i adás témája a mosás volt – természetesen az automata mosógépek, mosó-szárítógépek előtti korszakból. Panxnotded Miklós ebben az adásban a háztartások egyik legnehezebb fizikai munkáját, a mosást járta körül a hallgatókkal. A műsor egyik központi témája a Patyolat Vállalat hálózata volt. A hallgatók meséltek a fehér ruhák “beadásáról”, a jellegzetes cédulákról és a vegytisztítás illatáról. Előkerültek az amerikai filmek hangulatát idéző, de ízig-vérig budapesti önkiszolgáló mosodák emlékei is. A hallgatók megemlékeztek a hatalmas fazekakról, amikben a lepedőket kifőzték a tűzhelyen, a keményítés folyamatáról, valamint a mángorlásról, ami a vasalás elődje/kiegészítője volt. Központi téma volt a Patyolat Vállalat hálózata is. A hallgatók meséltek a fehér ruhák “beadásáról”, a jellegzetes cédulákról és a vegytisztítás illatáról.

Forrás: Fortepan 261471 Az Anno Budapest 2026. március 29-i adásának témája a protekció volt.Azt mondják, nem az számít, mit tudsz, hanem kit ismersz. Ez a bölcsesség valószínűleg olyan régi, mint maga az emberiség – sőt, gyanítható, hogy a mamutcsorda legjobb húsdarabjait sem a legügyesebb vadász kapta, hanem a főnök sógora.A protekció – finomabban szólva: a kapcsolati háló aktiválása – az emberi civilizáció egyik legstabilabb intézménye, működési elve meglepően egyszerű. Amikor egy állásra, megbízásra vagy éppen kórházi időpontra pályázunk, két út áll előttünk: az egyik a hosszú, kövezett, szabályos eljárás, a másik egy telefon a megfelelő emberhez. Az előbbi jellemzően hetekig, hónapokig tart, az utóbbi annyi ideig, amíg a tárcsahang megszólal. Demokratikus vonása az egésznek, hogy elvben mindenki élhet vele – csak éppen nem mindenkinek vannak hozzá a megfelelő kapcsolatai. Az eredmény általában az, hogy egy középszerű jelölt kerül egy fontos pozícióba, miközben egy tehetséges ember ül otthon és frissíti az önéletrajzát.Magyarországon a protekciónak különösen gazdag hagyományai vannak. Nálunk finomabb esetben „összeköttetésnek”, durvább esetben „haverrendszernek” hívják, ünnepi alkalmakkor pedig egyszerűen „így megy ez”-nek. A jelenség annyira mélyen gyökerezik a kultúrában, hogy sokan őszintén meg vannak győződve: ha valakinek nincs protekciója, az maga tehet róla – nyilván nem mozgott eleget, nem járt el a megfelelő helyekre, nem ivott sört a megfelelő emberekkel. Legszebb formájában ott virágzik, ahol a leghangosabban tiltják: az a hivatal, amelynek bejáratán „Protekciónak helye nincs!” tábla díszeleg, általában azért helyezte ki, mert pontosan tudja, miről beszél.Persze a protekció nem mindig nyílt és szemérmetlen. Ölthet „meleg ajánlás” köntösét, megjelenhet „informális egyeztetés” formájában, vagy elrejtőzhet a „tudod, szóltam érted egy jó szót” ártatlan mondatában. A lényeg mindig ugyanaz: valaki valakinek szól, és ez a szó hatásosabbnak bizonyul, mint a gondosan összeállított önéletrajz. A legszebb az egészben, hogy a rendszer önmagát igazolja: aki összeköttetéssel kerül be egy pozícióba, az onnantól mások protekcióját intézheti – így válik a rendszer szemében visszamenőleg is kompetens személlyé. A kör bezárul, mindenki elégedett, leszámítva azokat, akik a körön kívül maradtak.

Forrás: Fortepan 282109 Az ezermester boltok olyan helyek, ahová az ember betérve csak „egy csavart” akar venni, és húsz perc múlva már a harmadik polcnál tart, kezében egy szigetelőszalaggal, két facsavarral és egy fúrófejkészlettel, meg valamilyen beazonosíthatatlan bizbasszal, amelyre persze nem is volt szüksége, de hát ki tudja, mikor jön jól, amit meg keresett, az pont nincsen. A jellegzetes illat – valami fűrészpor, festékhígító, gumi és valami meg nem határozott izé keveréke – azonnal megérint minden férfit, aki valaha is nekiállt otthon valamit megjavítani, átalakítani, vagy legalábbis komolyan fontolóra vette. A polcok között kóborló vásárló arca egyszerre tükröz elszántságot és enyhe tanácstalanságot: vajon melyik a jó dübel? Melyik csővég illik a másikhoz? De ez a bizonytalanság is hozzátartozik a varázshoz.A jó ezermester bolt lelke persze az eladó: az a tömzsi, bajszos bácsi vagy éppen a fiatal srác, aki pontosan tudja, hol van a negyedik sorban a harmadik polcon az a bizonyos alkatrész, aminek a nevét a vevő sem tudja pontosan, csak körülírja – „olyan sárga, műanyag, ilyen kerek, körülbelül akkora, mint egy forint, de kicsit laposabb.” Ő megérti. Mindig megérti. Ha akarja. De az biztos, hogy jobban tudja. Majd szenvtelen arccal azt mondja a szaki: az pont NINCS.Az ezermester bolt nem csupán áruház, hanem egyfajta közösségi tér, ahol a barkácsolás szerelmesei között különös szolidaritás él: tippek röppennek, tapasztalatok cserélnek gazdát. Az ilyen boltokban az idő is máshogy telik: az ember szinte érzi, hogy minden egyes polcon ott lapul egy lehetséges barkácsprojekt, egy megjavítandó ajtósarok, egy festendő kerítés. Kilépve pedig az az érzés keríti hatalmába az embert, hogy most már tényleg bármire képes – legalábbis addig, amíg el nem kezdi a munkát. A 2026. március 22-i adás.

Forrás: Fortepan 288718 Ismét a gyerekkorba utaztünk az Anno Budapesttel 2026. március 8-án vasárnap délután. Panxnotded Miklós arra kíváncsi, milyen csínyeket követtek el kölyökként. A nyári tábor a csínytevések igazi melegágya volt. A rosszcsont gyerek este pedig türelmesen megvárta, míg mindenki elalszik, aztán gondosan bekente a szobaajtó kilincsét. A damilos pénztárca is klasszikusnak számított, és az előkészülete szinte ugyanolyan élvezetes volt, mint maga a tréfa. Az ember letett egy jó vastag, kopott tárcát a járda szélére, a végébe meg beakasztotta a szinte láthatatlan damilt. Előbb-utóbb mindig akadt egy kíváncsi járókelő, aki meglátta, lehajolt érte – és a tárca megmozdult. A legtöbben kétszer, háromszor is megpróbálták, egyre elszántabban, miközben a bokrok mögül fojtott nevetés szűrődött elő. A konyhasóval felcserélt cukor is bevált módszer volt, vagy a vízzel töltött flakon, amelynek tetejére valaki gondosan lyukat szúrt, hogy az ember ivás közben alaposan meglocsolja magát. A szék kihúzása a másik alól, a széklábak meglazítása, a telefonbetyárkodás vagy a másik hátára a HÜLYE cédula felragasztása is ismert rosszalkodás volt, de bizonyára mindenki tud valami különleges, saját sztorit előbányászni a múltból.