Van egy folyónk, amelyik nem siet, nem izgul, csak ballag, kanyarog, és időnként árad. Az Anno Budapest 2026 július 5-i adásában 590 kilométeren át, Tiszabecstől Gyálarétig tart a kalandozás, végig azon a folyón, amelyet a magyar nem véletlenül nevezett el a szívéhez a legközelebb állónak. Amíg a Duna a fővárosban villog és pózol, a Tisza szép csendben elintézi, hogy fél ország nyaralása, horgászélménye és népdalkincse köréje épüljön.
Kezdjük ott, hogy szőke. Nem divatból az – egyszerűen annyi finom homokot és iszapot cipel magával, hogy a napfényben aranybarnán csillan. A régi halászok nem véletlenül mondták: a Tisza vize önmagában is egyfajta étel, hiszen valaha annyi hal úszkált benne, hogy tréfásan kétharmad víznek, egyharmad halnak becézték. Mai szemmel túlzásnak hangzik, de a nagyapáink garantáltan nem hazudtak (legfeljebb kicsit színeztek, ahogy egy jó horgásztörténethez illik).
És ha már halászok: a Tisza mentén generációk tanulták meg, hogy a folyó szeret ajándékozni, de büntetni is tud. Amíg nyáron gyerekek pancsolnak Gergelyiugornyánál – amit sokan a Balaton szegényebb, de sokkal romantikusabb kistestvérének hívnak –, addig más években a víz simán kilép a medréből, és emlékeztet rá, hogy Petőfi nem túlzott, amikor „az őrült, ki letépte láncát” hasonlattal írta le az árvizet.
Tokajnál persze már más a hangulat: itt találkozik a Bodroggal, és mintha tudná, hogy híres borvidék szomszédságában illik egy kicsit elegánsabban viselkedni. Kiskörénél aztán megszelídül – illetve inkább megszelídítik –, és Tisza-tóvá szélesedik, ahol nyaranta annyi vitorlás és horgászcsónak ring, hogy az ember azt hinné, tengerparton van, csak épp a sirályok helyett gólyák köröznek.
Szolnoknál a folyó már magabiztosan hordozza a „megyeszékhely dísze” címet, a Tiszavirág híd fényei alatt csillogva, mielőtt továbbindulna dél felé. Csongrádnál lelassul, mintha tudná, hogy a Körös-torok környékén mindenki csak pihenni akar. Aztán jön Szeged – a Tisza fővárosa, ahogy sokan mondják –, ahol a folyó és a város története annyira összefonódott, hogy az 1879-es nagy árvíz után szó szerint újra kellett építeni egymást.
Szóval miért pont a Tisza a legszebb folyónk? Mert kanyarog, mert szeszélyes, mert szőke. És mert – Petőfi szerint is – földünk legjámborabb folyója. Amíg meg nem haragítjuk. Vagy mert annyi szép – nemcsak kérészéletű – emlék köt minket hozzá. Ezeket osszák meg vasárnap délután Panxnotded Miklós műsorvezetőnkkel és a többi hallgatóval.